Többek között azért rajongok a régi szakácskönyvekért, mert nagyszerű, amikor egy-egy szerény elnevezés mögül előbújik és életrekel egy izgalmas fogás. Persze, szükséges hozzá némi képzelőerő, kreativitás, hogy az ember néhány sor között olvasni tudjon, el tudja képzelni a szerző által leírt ételt, és/vagy hogy azt értelmezhetővé tegye úgy, hogy az a mai ízlésünkhöz és életmódunkhoz jobban igazodjon.
Ezúttal egy rongyos, régi könyvet lapozgattam, szerzője egy bizonyos Rézi néni, a címe: Szegedi Szakácskönyv. ötszáz megsárgult, rongyos oldal, ezerháromszáz recept –bárcsak egyszer valakinek lenne ideje és kapacitása egy ilyet teljes egészében végigfőzni, és életet lehelni bele.
Olyan helyen találtam ezt a könyvet, ahol olyan fűszernövénymező van a kertben, hogy azt sem tudom, hová nézzek először. Bimbózó snidling, többféle menta, tárkony, zsálya, rozmaring, citromfű, lestyán burjánzik mindenütt, buja és illatos az egész kert. Persze, majd megbolondulok tőle, hihetetlen inspiráló, és bár úgy terveztem, hogy majd csak egyszerű ételeket dobok itt össze a barátaimnak, ki sem mozdulok a konyhából (amiről nemcsak az őrületes kert, hanem a zseniálisan felszerelt konyha is tehet.)
Rézi néni és a Babérliget kertje ihlette tehát az alábbi levest, amely a könyvben “fűleves” címszó alatt szerepel, ott turbolya a főfűszer, lisztes rántással sűríti, és tálaláshoz pirított zsemlyeszeletet és kirántott pontyfejet, vagy csukamájat ajánl. Ezt készítettem el saját elképzelésem szerint, a végeredmény harmonikus, elegáns és nagyon izgalmas leves. Íme a recept (és az elképesztő fűszercsokor, amiből készült), videón is:
Fűleves -zöldfűszerkrémleves pirított kaláccsal és libamájjal
Hozzávalók (4 kis adag)
4+4 dkg vaj
1 csokor újhagyma, vékonyra karikázva
1 liter alaplé
só, bors
kb. 20 dkg friss zöldfűszer, vegyesen
(pl: petrezselyem, snidling, estyán, tárkony, kapor, menta, bazsalikom)
½ dl tejszín
fejenként egy-egy szelet kalács és libamáj
olívaolaj
A vaj egyik felén teljesen puhára dinszteljük a felkarikázott újhagymát. Amikor puha, felöntjük az alaplével, szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Kb. 5 percig főzzük, majd hozzáadjuk az összes zöldfűszert. A fűszereket előtte megmossuk, lecsipkedjük a szárukról. Néhány –kb. 4-5 percig főzzük, amíg a zöldek teljesen összeesnek, de még nem veszítik el élénk színüket. Ekkor turmixgépben, vagy botmixerrel pürésítjük. (Nagy teljesítményű gépben teljesen sima lesz, botmixerrel kissé pöttyös marad.) Aki szeretné, átszűrheti. Amikor még forró a leves, hozzáadjuk a tejszínt, és a vaj másik felét, ezzel már nem főzzük. Tálaláshoz vajban mindkét oldalán megpirítunk egy-egy szelet kalácsot. A libamájszeleteket a sütés előtt kb. 15 percre műlyhűtőbe tesszük. Zsiradékmentes, forró serpenyőben mindkét oldalán megsütjük, a közepe maradjon lágy, rózsaszínű. A tányérok közepébe helyezünk egy-egy szelet pirított kalácsot, rátesszük a libamájat, majd köré öntjük a levest. Tetejét meglocsolhatjuk olívaolajjal, és ha olyan snidlingünk van, aminek bimbója is van, azt megfuttatjuk a libamáj kisült zsiradékában, és azt is a levessel tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése